2018. április 19., csütörtök

Felemelkedés Konferencia Budapest - 1 rész.

Írta: Steve Smaly (Apró István)

You can read it in English here: 
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2018/04/ascension-conference-budapest-part-1.html
A magyar Felemelkedés Konferenciáról készülni fog egy összefoglaló, de addig is szeretnék megosztani veletek néhány érzést.
Amikor vasárnap több nemzet lánya egy szeretetkört alkotva kéz a kézben egy szívvé vált az Istennői energiák fényében, amely mindenkit megérintett a teremben - akár tudatában volt, akár nem -, sok embernek könnyes lett a szeme… mert valami hatalmas szeretet lepte meg a régóta szenvedő és fáradt lelkeket. Cobra azt mondta a konferencián, amikor ez történt, hogy „Ez az a pillanat, amire egész életében várt” és valami olyan kezdődik a történelemben, amely itt és most született meg Budapesten. Nem véletlenül választották a helyet és az időpontot a plejádiak. Ez volt az első konferencia az új idővonalban, amely felülír minden eddigit…

Örülök, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Annyi szeretetet kaptunk és kapunk azóta is a résztvevőktől és olyan érzéseket, tapasztalatokat és élményeket adtak át nekünk, amelyet kénytelen vagyok leírni és elmondani, megosztani veletek, mert nem tarthatom meg magamnak.
Vannak azok a könnyek, amelyek a fájdalom könnyei… vannak azok a könnyek, amelyek az öröm könnyei. Ennyit ismertem eddig… Ott akkor és azóta megismertem azokat a könnyeket, amelyek a harmadik kategóriába tartoznak… Azok a könnyek, amelyeket a szívedben érzel, amikor megérint újra az Igazi Szeretet, amelytől elvágtad magad évezredekkel ezelőtt… amitől remegni kezd a test, a lélek börtöne és amitől megállíthatatlan leszel a hazafelé vezető úton, letéped láncaid, döntesz és szabad leszel.
Sok ember érzett ott valami olyan Erőt és Szeretet, amelyet itt a Földön szinte reménytelen megtapasztalni. De ott akkor este lehoztuk ide ezt az Erőt, mert így döntöttünk.
Hétfőtől sokan nem úgy ébredtek fel, mint azelőtt… sokan hétfőtől nem úgy gondolkodnak, mint azelőtt… nem úgy éreznek, mint azelőtt és nem úgy szeretnek, mint azelőtt… Valami megváltozott és valamit lehorgonyoztunk itt a fizikai síkon.
Tudjátok korábban meghallottam az okoskodók szavait, a fenyegetéseket a talmi, programozott alacsony energiákat… most már tudom mi számít és mi az érték… mi a fontos és mi nem az. Azonnal törölni fogom és áttranszformálni. Eddig is tudtam merre tartok és mi a célja az életemnek… de mostantól olyan hajtóerő visz egyre közelebb és közelebb ehhez a célhoz, amelynek létezését csak valamikor nagyon nagyon régen tapasztaltam meg és nagyon hiányzott már. Elég volt a szenvedésből!
Cobra szavai hasították a fizikai világ energiáit. Az eddigi összefogás és tettek azok számára érezhetőek, akik nem ezt a fizikai világot építik tovább, hanem küldetésüket követve létrehozzák azt a világot, amely a Felemelkedés Világa, a Szeretet Világa… számukra látható minden, mert jól csak szívével lát az ember. Ha egy mondatban kellene összefoglalni a konferencia mondanivalóját, az számomra így hangozna:
Találd meg önmagad, találd meg a célt, amiért megszülettél és teljesítsd ezt a célt. Légy őszinte önmagadhoz, kelj fel, dönts végre Te az életedről és tedd meg, amit meg kell tenned vagy már meg kellett volna tenned. Ennyi.
Ha elindulsz találsz hozzá partnereket. Ezt mondta Cobra: „Nincs szükség követőkre, nem akarok követőket! Együttműködőket keresek!”
Ehhez annyit tennék hozzá, hogy ne foglalkozz azzal, hogy mások kritizálnak, vagy hogy mások akarják megmondani mit gondolj, mit érezz és mit higgy vagy ne higgy… Miért mondod ezt vagy azt… stb, stb. Ha valaki tiszta úton jár és a Fényt erősíti, azt észre fogod venni. Mert nem fog beleszólni az életedbe és abba, hogy mit és hogyan csinálsz, még a félelmeit sem akarja rád ragasztani, hogy „védjen”… mert ő ismeri a Szabad Akarat törvényét, az Egység Törvényét, az Élni és Élni hagyni Törvényét… Ha igaz úton jár, akkor önmagával fog foglalkozni, hogy teljesíthesse a küldetését és hozzájáruljon a bolygó felszabadulásához. Azokkal fog együttműködni, akik ugyanazt a célt szolgálják és segíteni fogja őket, támogatja és biztosítja őket és minden percét kihasználja, hogy a Fényt szolgálja, a Felemelkedést… mert minden perc számít… nem vezetőket, önjelölt gurukat és isteneket fog követni, hanem a szív szavát, a Szeretet hívását teljesíti.
Ha meg akarod menteni a Földet, ha tenni akarsz másokért, ha értelmet akarsz adni az életednek, akkor csak egy embert kell megmentened: ÖNMAGADAT! És nem másokat megváltoztatni, másokat ilyenné vagy olyanná tenni… A legfontosabb törvény a Szabad Akarat Törvénye. Amíg ezt nem tudod elfogadni és nem érted meg, semmit nem tudsz tenni és hasztalan lesz minden tetted, szavad és akaratod.
Állj fel végre, emeld fel a fejed, Isteni minőséget hordozol, méltatlan hozzád minden, ami szenvedést okoz Neked, fájdalmat és boldogtalanságot!
Ne újabb vallásokban, hitrendszerekben keresd az utat, ne kövess másokat! Légy, aki vagy!!! Érezd át a szavakat: ÉN VAGYOK!
Ha döntesz, megállíthatatlan leszel, nem lesznek ellenségeid és az Isteni terv, amiért megszülettél, megvalósul általad.
Mindenki egy magasabb szintre lépett ott akkor és szinte fizikailag volt érezhető a plejádiak jelenléte és a flottájuk.
Sokan döntöttek ott akkor este és indultak el a szív szavát követve… és szerte a világban alakulnak a Rózsa Rendje csoportok, a szívek szövetségei. Nem kötelékek vannak köztük, hanem az Egység és az önzetlen tiszta Szeretet. Lélekcsaládok találkoztak ott akkor este és a szívek halkan, hangtalanul tették a dolgukat… nyíltak a szívportálok és csak befogadtak… áramoltak és adtak… és közben folytak a Szeretet könnyei… mint folyók, amelyek az óceánba ömlenek… a Szeretet Végtelen Óceánjába.
Köszönöm, hogy élek, szeretek és Egységben lehetek.
A Fény győzelme!
Steve
Ui: Rengeteg visszajelzést kaptunk, amelyekből árad a Szeretet, az Összefogás ereje, a tettvágy a Felszabadításért. Igyekszünk összeírni őket minél hamarabb, - név nélkül és közzétesszük őket. 

13 megjegyzés:

  1. KÖszönet Minden Fénymunkásnak a Földön a Galaxisban és az Univerzumban akik segitenk Legyenek Áldottak a Forrás vagy magyarosan JÓisten nevében

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy megÉRintett Titeket IS az EGYség.
    Virtuális ölelés és
    Áldá-SOK!
    Deres Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hál Istennek sokkal több volt mint érintés. Kívánom, hogy Te IS légy benne...

      Törlés
  3. Köszönöm,hálásan köszömöm a szívet-lelket melengető sorokat!Amig olvastam a sorokból a lelkemig hatoló szavakat,végig peregtek a könnyeim s alig látom a klaviaturát írás közben. A fény győzelme ez!!

    VálaszTörlés
  4. A szöveg olvasása közben mely érzések törtek fel belőlem, mint egy vulkán,amely megállíthatatlan, és potyogtak a szeretet könnyeim, megnyílt a szívem és áradt belőle a szeretet . Úgy éreztem összefonódók mindennel és mindenkivel. Ez a csodálatos hétvége ota teljesen megváltozott minden,nemcsak bennem,ha nem körülöttem is. Köszönöm és végtelen hála

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a megosztást velünk, akik csak lélekben voltak ott akkor este. De a szívem óceán nagyságúnak éreztem, amelyből nem pad el a könny és csak csurog, csurog, még mindig, vagy ha reá gondolok. Kitágult bennem valami, , a szeretet,hála,és az egység, hogy itt és , ha gondolatban is de ott lehettem. Vagyok, aki vagyok,tudom az útam és teszem,gondolattal, szóval és cselekedettel, amit a szívem diktál.

    VálaszTörlés
  6. Àldàs és szeretet legyen Mindenkivel,aki a Fény útjàra lépett!

    VálaszTörlés
  7. Örülök hogy meg találtuk sokan az egységget az öszefogást amit gyerek korm otta éheztem a fény szeretet egységét és árasztását,hát nem csodálatosak vagyunk együtt?

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! Ott voltam vasárnap, csodálatos volt!
    Már úton hazafele, gondolkoztam hogyan hozhatnák össze embereket egy kicsi 2000 lelkes falucskában. Szoktam írni a helyi újságba, most a bőjtről kezdtem írni. Aztán jött, hogy a tudatos teremtésről írjak, most! Még aznap le kellett adni. De mikor? És sorban mondták le a pácienseim a tornát, időt kaptam rá, eleget, kiömlött belőlem a szöveg! Csak ámultam e csoda láttán! Hihetetlen volt a vezettetés! Teremtsünk magunknak egy jó világot!
    Köszönet mindenért!

    VálaszTörlés
  9. Kedves fénytestvérek! TegYük meg együtt a változást mellyel mi rendelkezünk ezen a világon csakis a magyarok. A kódszálakat csak mi vagyunk képesek megérteni c simítani nem a világ többi népe akik Vaskori köhögésben csillapodnak . Gondolom értitek ezt . Mi vagyunk hivatalos felszabadítói a bolygónak és kész. Ha vezetői vagyunk akkor vezessük a folyamatot. Áldás testvérek !

    VálaszTörlés
  10. Gondolatban végig Veletek voltam ,szívem vette az "adásotokat",túlcsordult benne a szeretet ! Köszönöm !!!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépek és gyönyörűek a szavaid, ill. a gondolataid, amelyeket megosztottál velünk István/Steve! Köszönet neked érte!

    Egyetértek minden szóval és gondolattal, amit Steve leírt, és amely az én szívemet is mélyen megérintette. Igazán mély és fontos bölcsesség és igazság van a fenti sorokban, amely megszívlelendő és követendő lehet mindenki számára.
    Én eddig is éreztem, hogy Cobra a fény útját járja, és hogy valóban a fényt szolgálja, függetlenül attól, hogy sokan vannak olyanok, akik elhitelteleníteni próbálják az ő személyét.
    Én azonban biztos vagyok benne, hogy, amit a Felemelkedés Konferencián sokan átéltek és átéltetek az valódi Isteni/Istennői minőségű élmény volt.
    A minden létező iránti egyetemes szeretetben való egység és kötődés érzését magam is átéltem már korábban, úgyhogy tudom, hogy ez mind igaz, és létező, valós dolog.

    Szívemből remélem, és hiszem én is, hogy most már rajta vagyunk a jó és ideális idővonalon, ami elvezet minket az Eseményhez és a felemelkedéshez. Ehhez viszont nagyobb összefogásra és egységre van szükség, mint ami most a hazánkban tapasztalható......

    Fény Győzelme!

    VálaszTörlés