2018. május 24., csütörtök

Havi Csoportos Gyógyító Meditáció - a Felemelkedett Mesterekkel és a Csillagsugarakkal

A következő Csoportos Gyógyító Meditáció 2018. május 28-án és 29-én lesz, magyar idő szerint 16:00 órakor. Csatlakozni a következőképpen lehet:
Az International Golden Age Group élő YouTube-os adására kell kattintani a fenti időpontban és hallgatni azt. A szöveg angol/kínai nyelven lesz hallható, de így is hatni fog.


A 13 sugár az alábbi:

A Felemelkedett Mesterek sugarai:
1.Sananda sugara
2.Kuthumi sugara
3.Ashtar sugara
4.Saint Germain sugara
5.Serapis Bey sugara
6.Djwhal Khul sugara

Csillagsugarak:
1.Plejádok
2.Szíriusz
3.Orion
4.Galaktikus Központi Nap
5.Androméda
6.Lyra 
7.Antares / Aldebaran

Behívás a gyógyítás előtt, amit érdemes magunkban elmondani:

"Ma behívjuk az összes Felemelkedett Mestert és a Csillagsugarakat.
Most behívjuk … Mesterek jelenlétét (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Teljes mértékben, őszintén és végtelenül nyitott vagyok a Fény gyógyítására, védelmére és vezetésére. Így legyen és így van!"

A lenti linken bekapcsolódva az élő adásba lehet meditálni, magunkra hangolódni, amíg tart a zene. Érdemes fejhallgatót használni. A gyógyító energiák közben érezhetők. A meditáció 30 perces lesz. Más teendő nincs.


Hála kifejezése a gyógyítás után, amit ugyancsak érdemes magunkban elmondani:

"Mondjunk együtt köszönetet a Felemelkedett Mestereknek és a Csillagsugaraknak.
Köszönet ... Mestereknek (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Legmélyebb hálánkat fejezzük ki a Felemelkedett Mestereknek, a Csillagsugaraknak, a Fény gyógyításának, a Fény védelmének és a Fény útmutatásának, melyek segítenek nekünk bőséget elérni a spirituális és az anyagi élet területén.
Valósuljanak meg a Szeretet és a Fény tervei!
Kérjük, add/adjátok át végtelen hálánkat és tiszteletünket ezeknek a Sugaraknak."

A gyógyító meditációhoz a linket az élő adás megkezdése előtti órában itt fogjuk megjelentetni vagy a Magyar COBRA FB Csoportban is látható lesz.

2018-ban a következő időpontokban lesz Csoportos Gyógyító Meditáció:


A Fény győzelme!

2018. május 22., kedd

Beizzítani a Fényrácsot - frissítés

Fordította: Rácz Anita

A Fényerők bizonyos flottája, amely a Plejádiaknál sokkal fejlettebb, elkezdte aktiválni és felkészíteni a felszíni lakosság egyes kulcsfontosságú tagjait a Végső Áttörésre és az Eseményre.
Ez a folyamat beindíthatja az összes elfojtott energetikai mintát és hitrendszereket és az a célja, hogy tesztelje a felkészültséget.
Maradj nyugodt!

Sárkány források azt közölték, hogy a Cintamani kövek tulajdonosai a planetáris rács részét képezik a Végső Áttöréshez. A rács jelenleg belenyúlik az Agarthai hálózatba. A Cintamani az Agarthai hálózat szentséges köve. A Sárkányok azt kérik mindenkitől, hogy tisztelettel bánjanak a Cintamani kövekkel, valamint azt kérik azoktól az emberektől, akik a felszíni Cintamani rács kialakításában részt vesznek, hogy tartózkodjanak saját Cintamani kövükkel való fizikai kontaktustól azokban a pillanatokban, amikor más felszíni emberekkel kerülnek konfliktusba vagy amikor rendkívül negatív érzelmi állapotokban vannak, hogy elkerüljék a rács beszennyezését.
A Fény győzelme! 
Előzmény: Beizzítani a Fényrácsot cikk

2018. május 20., vasárnap

Megoldások a Fénymunkás harmóniáért

Köszönet a megjelentetésért és a fordításért az Áttörés MOST! blognak. A cikket most mi is változtatás nélkül adjuk közre.
Eredeti magyar bejegyzés:

* * * * * * *
Az alábbi szöveg nagyon fontos meglátásokat és javaslatokat tartalmaz minden fénymunkás/fényharcos számára, és különösen az általunk alkotott csoportok számára, legyen szó az Eseményt Támogató Csoportokról, a Rózsa Rendjéről, vagy más közösségekről. Bizonyos gondolatok elhangzottak belőle Untwine legutóbbi budapesti előadásán is április elején.
Eredeti bejegyzés: Untwine
Fordította: Backtosource
Szerkesztette: Len Névte

Mivel a spirituális mozgalmak az utóbbi években általában a külső információkra összpontosítottak (a Cabalra, a sötét erőkre, az Eseményre, a Fényerőkre), sokan szem elől tévesztették ezen információk tényleges célját és elfelejtették az önmagukon való munkálkodás fontosságát.
Célunk a külső információk megismerésével az, hogy megtaláljuk cselekvő szerepünket a történetben, nem pedig, hogy megrekedjünk szemlélőkként, áldozatokként, vagy bírákként. Még mindig a saját valóságunk teremtői vagyunk, és mindig is azok leszünk.
Amint az emberek tudomást szereznek a bolygó sötét helyzetéről, a Föld energiamezejének mátrix megszállásáról, és ráeszmélnek a Föld mindennapi valóságában a negativitásra, úgy támadásokat, beavatkozásokat, személyes negatív helyzeteket tapasztalhatnak. Úgy reagálni erre a negativitásra, hogy hibáztatod a sötétséget vagy másokat és ennyiben hagyod a dolgot, az nem segít és nem is fedi a teljes valóságot. Ez a sötét megszállás azért volt képes leigázni a Földet, mert az atlantiszi idők óta meghívást kapott és engedélyezve lett. És még most is csak azért képes fennmaradni, mert a Föld lakossága még mindig befogadja és engedélyezi.
Még egyéni szinten is szabad akaratunk van megteremteni saját személyes valóságunkat oly módon, hogy mi az, amit megtartunk energiamezőnkben, és a negatív helyzetek csakis a saját energiamezőnk negatív belépőpontjain képesek behatolni a valóságunkba.
A szabad akarat alapvető törvény, a valóság alapvető létrehozója és egy teremtett lélek sem sértheti meg azt az univerzumban.
Lássunk egy példát, mely nagyon átlagosnak mondható számos olyan csillagmag esetében, akik a múltban sokkal egészségesebb valóságokat tapasztaltak meg felszabadított bolygókon, és így rendszerint rendelkeznek egy olyan belső megérzéssel, hogy valami nincs rendben ezzel a valósággal. Némelyikük talán emlékszik erre és tudatában is van ennek. Ez segít nekik felébredettnek lenni és abban, hogy vágyjanak megteremteni valami mást, valami Világosat. Azonban sokaknak nehéz elfogadni, hogy itt legyenek, ami azt jelenti, hogy a szabad akaratukból hozott döntésük arról, hogy mit szeretnének megteremteni, nem egészen világos és egyértelmű, így egy részük el akar innen menekülni valahová máshová, egy részük viszont itt akar maradni, hogy lehorgonyozza a Fényt.
A mátrix belső állapotunk könyörtelen tükrét hozza létre, gyakran felerősítve a negatív részeket, de az mégis csak a mi belső állapotunk tükre.
Ha nem fogadjuk el (ami nem egyenértékű a mátrix elfogadásával), hogy a Fényt lehorgonyozni vagyunk itt, legalább is egyelőre, akkor nem érezzük jól magunkat itt és most, és kellemetlen helyzeteknek engedünk teret a valóságunkban. Ez az, ahogyan a mátrix működik, mint egy könyörtelen tükör. Azok a lények, akik a múltban elég elkötelezettek voltak - annak a sötétségnek és őrületnek az ellenére, mellyel szembe kellett nézniük abban az időben - hogy megtisztítsák magukat, vagy felemelkedtek, vagy Agarthába, vagy más bolygókra költöztek (maják, hopik...), mivel nem tudták tovább mágnesesen a mátrixhoz kötni őket. Bizonyos helyzetek csak akkor léphetnek be életeinkbe, ha azok mágnesesen kapcsolódni tudnak az energiamezőnk hasonló energiáival, melyeket szabad akaratunk hozott létre, és ez az akarat tömörült személyiségünkbe gondolatok, érzelmek, éterikus plazma és fizikai energiák formájában. Egészséges valóságokban, ha valakinek valamilyen benső problémája akad, az megbocsátást és könyörületességet tapasztal, gyógyulással és útmutatással, melyeket mind a Felemelkedett Lényektől kap. De ez nem történhet meg a mátrixon belüli implantált és programozott emberi környezetben.
Csak azok az emberek képesek repedéseket létrehozni a mátrixon, és egészséges valóságot teremteni itt és most , akik mentesítve magukat a programozástól elvégzik benső munkájukat, és lehorgonyozzák az ÉnVagyok Jelenlétüket itt és most.
Amikor a múltban létrehoztuk és hozzájárultunk a Fény valóságaihoz a Plejádokon vagy más csillagrendszerekben, azt az ÉnVagyok Jelenlétből, a Forrásból teremtettük. A Forrás és az ÉnVagyok Jelenlét ugyanúgy van jelen az univerzumban mindenhol és mi megvalósíthatjuk a Földön épp itt és most a Fény otthonos valóságát, ha elfogadjuk hogy most ezért vagyunk itt és azért, hogy teljesen leföldeljük a Lélek Jelenlétünket itt és most a fizikai síkon, megvalósítva majd saját Fényvalóságunkat. A Lélek jelenlétében benne rejlik a Fény, az Új Atlantisz és az Aranykor terve, és ez az eredeti küldetésünk Csillag Magokként, hogy bárhová és mindenhová Hazahozzuk a Fény Valóságát.

Annak érdekében, hogy megtisztíthassuk a negatív belépési pontokat az energiamezőinkben, képesnek kell lennünk arra, hogy harmonikus módon lépjünk kapcsolatba az emberekkel, mivel a többi ember tükrözi benső állapotunkat, és mi együtt lettünk arra hivatva, hogy összerakjuk a különféle adottságainkat, és hogy egy kirakós darabjaiként az összes különféle Lélek kódjaink kiegészítsék egymást egy Lélekcsalád mandalát létrehozva, mely az energetikai tervrajz és a kiváltó tényező Új Atlantisz létrejöttéhez.
Van egy egyszerű alapelv, melyhez ha igazán ragaszkodunk, megszabadíthat minden problémától és harmonikus módon kapcsolhat bennünket össze. Mégpedig az hogy megértsük, hogy
a szabad akarat törvény, és soha semmilyen körülmények között sem hagyható figyelmen kívül, és hogy a kritizáló magatartás, a szabad akarat semmibe vételének legközönségesebb formája, mely általában csak ajtót nyit a konfliktusok és a diszharmónia számára.
Soha nem arra a feladatra, vagy hatáskörre, vagy annak szükségességére lettünk rendeltetve, hogy más embereket kritizálva kényszerítsük őket arra, hogy megváltozzanak, vagy így vagy úgy cselekedjenek. A kritizáló magatartás azon a hamis elképzelésen alapul, hogy az embereknek joga van erőszakkal megváltoztatni másokat, még ha ez az erőszak csak szóbeli, vagy akár csak néma energetikai erőszak is. Az egyetlen olyan alkalom, amikor a szabad akarat meggátolható, ha az egy másik szabad akaratot akadályoz, és/vagy nyíltan közvetlen sérelmet okoz egy másik érző lénynek, mely a Galaktikus Kódex alapelve:
Ez azt jelenti, hogy például ha az utcán sétálunk, és azt látjuk, hogy valaki egy másik érző lényt ütlegel, akkor beavatkozhatunk. Nem azt jelenti tehát, hogy letorkolhatunk és kritizálhatunk más Fénymunkásokat vélemények, értelmezések, egyéni megítélések, egyéni alternatívákkal kapcsolatos különböző spekulációk és közvetett tényezők alapján.
Az emberek csak építő jellegű és tisztelettudó kezdeményezéseknek és javaslatoknak köszönhetően változnak és fejlődnek.
Amint tartjuk magunkat a zéró kritikához és a szabad akarat teljes tiszteletben tartásához, ez arra készteti a dolgokat, hogy azok harmonikus módon oldódjanak meg. A kritika helyett feltehetünk kérdéseket, elmagyarázhatjuk személyes nézőpontjainkat, tiszteletteljes javaslatokat tehetünk (amennyiben szívesen fogadják azokat), példákat hozhatunk fel stb.
Az is fontos, hogy ne fojtsuk magunkba személyes problémáinkat és tegyünk erőfeszítést, hogy az érintettek tudomására hozzuk őket, mégpedig bármiféle kritika nélkül, hogy ezek a dolgok megváltozhassanak és átalakulhassanak.
Mivel egymás tükörképei vagyunk, teljes felelősséget vállalhatunk a valóságunkban az általunk teremtett dolgokért, megbocsáthatunk magunknak és másoknak, és szilárdan kiállhatunk a tiszta Fény és Szeretet megvalósítása mellett, mely a mi örökkévaló Fényünk, Felsőbb Énünk ÉnVagyok Jelenléte. Mi vagyunk a Fény kapui és hídjai, akik energiamezőinken keresztül mágnesesen képesek vagyunk bevonzani az összes pozitív eseményt, a bolygó gyógyulását, a Kapcsolatfelvételt, az Eseményt, a Felemelkedést, Új Atlantiszt -a Fény Otthonos Valóságát, épp itt, bármilyen összefüggésben, mindenhol.
A Fény Győzelme

2018. május 15., kedd

Prepare For Change: Fontos bejelentés Cobráról

Írta: Edward Morgan, 2018. május 13.
Fordította: Rácz Anita

Nem rég a felébredett közösség egyes jól ismert weboldalai és személyei azt állították, hogy valahogy Cobra blogját, http://2012portal.blogspot.com/, feltörték, őt pedig klónozták és/vagy sötét ügynökök léptek a helyébe. Ezek a beszámolók hamisan azt állítják, hogy Cobra blogját mesterséges intelligencia vagy egy reptilián, a cabal vagy egy illuminátus alkalmazott írja. Vagy valaki vagy valami. Semmi nem állhat távolabb az igazságtól, mint ez!
Tajpejben, Tajvanon vagyunk Cobrával
Én, Edward Morgan, a ti alázatos szolgátok és a https://prepareforchange.net/ oldal egyik munkatársa, ebben a pillanatban egy szobában ülök magával Cobrával és gyönyörű bolygónk felszínén élő legelkötelezettebb és legerősebb Fényharcosok egy kis csoportjával. Erőteljes mantrákat éneklünk, melyek néhányunkat megríkatnak. Hihetetlenül alázatos az a szeretet és elkötelezettség, amit Cobra mutat a jelenlévőknek, mindazoknak, akik erőfeszítést tettek, hogy eljöjjenek Tajpejbe, Tajvanra, a konferenciájára.
Fizikai élő tanúja vagyok Cobra 2018-as tajpeji hétvégi konferenciájának, amely 2018. május 12-én kezdődött és még tart, ahogy ezeket a sorokat írom. Tiszta lelkiismerettel számolhatok be arról, hogy Cobrát NEM klónozták, hogy továbbra is ugyanaz az elkötelezett, gyengéd, alázatos és fáradhatatlan személy, aki teljes mértékben elkötelezte magát a Fény teljes Győzelme mellett. Én, sok elkötelezett Fénymunkással együtt, akik régóta személyesen ismerik Cobrát és akik jelenleg itt vannak a konferenciáján, tanúsíthatom ezt.
Hamarosan találkozni fogunk kozmikus testvéreinkkel
Azok számára, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek ebben a Cobrát támadó drámában, az alábbiakat mondanám: mindannyian régóta tudjuk, hogy emberi utazásunk egy pontján találkozni fogunk kozmikus testvéreinkkel. Mostanra mindannyian tudjuk, hogy egyéni lélekutunk részét képezi, hogy egyszer találkozzunk lélekcsaládjainkkal, akik e földi birodalmon túl laknak. Ezt jelenti az Első Kapcsolatfelvétel és Cobra most kezdi megjelentetni az információkat annak érdekében, hogy érzelmileg és mentálisan felkészítse a felszíni lakosságot erre az élményre és a jövőbeli Első Kapcsolatfelvételi találkozásokra.
“A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést.” Yoda 
A pozitív Első Kapcsolatfelvétel mindig is egy "szabad akaratból történő, személyes és bizalmas" pozitív élmény volt és az is lesz egészen az Esemény pillanatáig. A Cobra által a "Belépési protokollokban" http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2018/05/belepesi-protokollok.html nem rég közzétett üzenetet az elmúlt néhány napban sajnos sokan félremagyarázták és rosszindulatúan kiforgatták. Ez az üzenet bevezetőként szolgál mindazon fejlett lelkek számára, akik készen állnak és akik hoztak egy tudatos döntést arra vonatkozólag, hogy megtapasztalják az Első Kapcsolatfelvételt. Ez a felhívás csak azoknak szól, akiknek nincsenek családi kötelezettségeik. Ez nem jelenti azt, hogy egyedülállónak kell lenned vagy hogy párok nem mehetnek, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy nincsenek olyan családi kötelezettségeid, melyek megnehezítenének számodra egy ilyen lehetőséget.
Szeretetben jöttünk össze a tajpeji konferencián
Könnyű bekapcsolni a számítógéped, elolvasni egy cikket, félremagyarázni azt, majd "beszámolni" róla egy félrevezetett személyes nézőpontból. Az ilyen beszámoló láncreakciót teremt és beindítja azokat a trollokat és sötét ügynököket, akik régóta azon dolgoznak, hogy bemocskolják Cobra feddhetetlen imidzsét. Tisztelettel kérem azokat, akik alaptalan vádaskodásokat terjesztenek Cobra munkája felé és ily módon tudatosan vagy tudattalanul a sötétek eszközeiként szolgálnak, mielőtt még több ostobaságot írtok, vegyétek fel a kapcsolatot szerte a világon azokkal az emberekkel, akik részt vettek Cobra legutóbbi tajpeji, tajvani konferenciáján, akik szeretetben jöttek össze. Ők meg tudják cáfolni ezeket az alaptalan és abszurd állításokat.
Köszönöm.
A Fény győzelme! 

2018. május 14., hétfő

Belépési protokollok - frissítés

Eredeti bejegyzés: http://2012portal.blogspot.hu/2018/05/entry-protocols-update.html
Fordította: Rácz Anita

A belépési protokollok c. blogbejegyzés erős reakciókat váltott ki, így aktualizálást kíván.
Először is, soha nem nem lett az kijelentve, hogy az Esemény előtt fog megtörténni az Ellenállásba való belépés. A kijelentés úgy szólt, hogy lehet, hogy igen, lehet, hogy nem fog megtörténni. A belépési protokollok azért lettek megadva a felszíni lakosság számára, hogy felkészülhessenek abban az esetben, ha mégis megtörténik.
Másodszor, ha az Esemény előtt mégis megtörténnek a belépések, lehetséges, hogy mindez nem a közeljövőben fog végbemenni (napok, hetek, sőt hónapok múlva).
Harmadszor, ezek a belépések csak egy nagyon kis számú emberre vonatkoznak, 20 és 200 fő között. NEM az Ellenállás tömeges toborzási kampányáról van szó.
Negyedszer, ezek a belépések csak két kategóriába tartozó embereknek szólnak. Az első kategóriába azok a nagyon fejlett Fénymunkások/Fényharcosok tartoznak, akiknek minimális kötődésük van a felszíni lakossághoz és jól megérdemelt pihenésre van szükségük egy szebb és szeretetteljesebb környezetben. A második kategóriába azok a Fénymunkások / Fényharcosok tartoznak, akik gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a kulturális antropológia, kommunikológia, szexológia, pszichológiai tanácsadás, kulturális pszichológia, szociológia és szociális munka területén. Ez a második kategória fog majd segíteni az Ellenállásnak a jövőbeni, felszíni lakossággal történő interakciókban, mivel az Ellenállás tagjai nagyon sokszor bizonytalanok a tekintetben, hogy hogyan lépjenek kapcsolatba a gyakran reaktív (külső inger hatására gondolkodás, ésszerűség nélkül, önkéntelenül és azonnal cselekvő) felszíni emberekkel.
Ötödször, ezek a belépések nagyon ritkán lesznek felkínálva olyan felszíni lakosoknak, akik erős családi kötelékekkel rendelkeznek. A felszíni lakosságnak sok meglepetésben lesz része a személyes kapcsolataikban az Esemény után és különbséget kell tenni az érzelmi kötődés és a feltétel nélküli szeretet között:
Hatodszor, az Ellenállásba belépő jelöltek egy belső felkészülési folyamaton fognak keresztülmenni, így ha és amennyiben a belépés tényleg megtörténik, képesek legyenek majd bízni a folyamatban az igazság belső hangján és az Ellenállással való belső Lélekkapcsolaton keresztül. Azok az emberek, akik túlzott mértékű félelemmel és gyanakvással rendelkeznek, nem számítanak jelölteknek.


Ne ess pánikba  (vigyél magaddal törülközőt)*
Hetedszer, az Ellenállásba való belépés spirituális beavató tapasztalásnak számít, ezért a jelöltnek saját szabad akaratával összhangban és egyedül kell keresztülmenni a tapasztaláson. Ez egy felsőbb valóságba való belépés és NEM egy csapda, ami valamilyen reptilián föld alatti bázisra vezet.
Nyolcadszor, az összevissza, értelmetlen megjegyzések, melyek az elmúlt néhány napban gombamód terjedtek az interneten, bizonyíték arra, hogy a felszíni lakosság még nem áll készen a kapcsolatfelvételre. Szóval ne panaszkodjatok, ha a jövőben késések lesznek.
Szerencsére sok ember elég józan ahhoz, hogy saját szemükkel lássák, hogy nem lettem helyettesítve klónnal és hogy az információim még mindig állnak.

2018. május 10., csütörtök

Belépési protokollok


Fordította: Takács Anikó és Rácz Anita

A színfalak mögött a Fényerők a felszíni lakosság legfelébredettebb egyéneit a pozitív föld alatti és földönkívüli erőkkel való fizikai kapcsolatfelvételre készítik fel.
Ezek az előkészületek annak a hatalmas projektnek a részét képezik, amiben én is részt veszek.
Az új (beta) idővonallal teljes összhangban a felszíni lakosság egyes legfelébredettebb tagjai lehetséges, hogy lehetőséget fognak kapni, de lehet, hogy nem, arra, hogy elhagyják a bolygó felszínét és befogadják őket a föld alatti Ellenállási Mozgalomba vagy más pozitív Agarthai csoportokba.
Teresa Yanaros nem régi profetikus álma közvetlen eredménye ennek a felébredési folyamatnak és részletes elemzést igényel:
Az álom hipnagóg állapotban történt, az éber állapot és az alvás között lévő vékony határvonalon, amely a fizikai és a magasabb dimenziók között lévő portál:
Az álom jelzésként szolgált a felszíni lakosság számára arra, hogy elkezdjenek felkészülni az Agarthai hálózattal való kapcsolatfelvételre és tulajdonképpen a belépési protokollok nagy részét fedi fel.
Ha ezt olvasod, lehet, hogy meginvitálnak téged, de lehet, hogy nem, hogy belépj az Ellenállásba vagy más pozitív Agarthai csoportba az Esemény előtt.
Pontos leírást és útmutatót tudok adni az Ellenállásba való belépési protokollokról. Nem tudok pontos belépési protokollokat adni más pozitív Agarthai csoportokba, noha legtöbb szempontból szinte pontosan ugyanazok.
Ha kiválasztanak téged arra, hogy belépj az Ellenállásba az Esemény előtt, a belépési protokollok az alábbiak:
1. Fizikailag fel fogja veled venni a kapcsolatot egy Ellenállási ügynök (női vagy férfi) nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol élsz. Egyszerű civil ruházatot fog viselni és nagyon pozitív energia fog belőle áradni. Be fog neked mutatkozni és meg fogja tőled kérdezni, hogy hajlandó vagy-e belépni az Ellenállásba. El fogja neked magyarázni, hogy miután beléptél az Ellenállásba, NEM fogsz tudni semmilyen módon kapcsolatot teremteni a felszíni lakossággal.
5-15 percet fogsz kapni arra, hogy összepakold személyes dolgaidat, amit magaddal viszel. Arra fog kérni, hogy olyan tárgyakat vigyél, amelyeknek személyes érzelmi értékük van (jegygyűrű, szeretteid fényképe, ...), mert az összes többi tárgy (ruha, étel, arany, készpénz, személyazonossági dokumentumok...) replikátorokkal könnyen újra előállíthatók. Kapsz majd egy kis táskát, amibe minden dolognak bele kell majd férni. A méret és súly előírások nagyon hasonlóak lesznek azokhoz az előírásokhoz, mint amit az űrhajósok kaptak személyes dolgaik űrrepülőre való felviteléhez:
3. Az Ellenállási ügynök el fog téged kísérni az Ellenállásba való belépési ponthoz. Ez általában az otthonodhoz közel lévő kereskedelmi épület pincéjében vagy alagsorában lévő hátsó bejárat lesz. Ott elirányít majd téged egy lépcsősorhoz, amin leereszkedsz és ami 30 méterre/yardra a föld alá visz téged, az Ellenállás legfelsőbb szintjére. A lépcső valahogy így fog kinézni:

4. Amikor eléred az Ellenállás szintjét, egy csúcstechnológiájú ajtóhoz fogsz lépni, ami egy olyan szerkezethez vezet, ami hasonlóan fog kinézni, mint egy zuhanykabin:

Ezen a ponton az ügynök még utoljára meg fogja kérdezi, hogy tényleg szeretnél-e belépni az Ellenállásba. Amennyiben visszautasítod, vissza fog vinni a felszínre és soha többé nem lépnek kapcsolatba veled az Esemény előtt. Ha pedig elfogadod a felkérést, az ügynök magadra fog hagyni, és egyedül fogsz belépni a csúcstechnológiájú ajtón keresztül. Megkérnek majd, hogy vedd le az összes ruhádat és hagyd a személyes holmidat tartalmazó táskád egy speciális tálcán. Ezután meg fognak kérni, hogy lépj be a "zuhanykabinba", ahol fertőtlenítenek, hogy megszabadulj minden nanotechnológiától, valamint a legtöbb vírustól és baktériumtól.
5. A "zuhanykabin" másik oldalán lépsz majd ki az Ellenállásba, megfelelően, felfrissülten és fertőtlenített állapotban. Ezen a ponton már sokkal jobban fogod magad érezni, belülről jövő boldogság érzése fog benned feltörni és nagyon elevennek fogod magad érezni, tele energiával.
Egy teljesen új ruházat vár majd rád a tálcán, az eredeti ruhádat megsemmisítik, a személyes dolgaid pedig a táskában lesznek, amelyet fertőtlenítettek, és megszabadítottak a nanitoktól.
6. Be fogsz lépni a következő szobába, ahol orvosi vizsgálatot fog egy orvos rajtad elvégezni. Ez az ellenőrzés körülbelül 30 percet vesz majd igénybe, és teljesen non-invazív és fájdalommentes lesz. Amennyiben volt bármiféle komoly orvosi problémád, mielőtt beléptél az Ellenállásba, a legtöbb esetben ez korrigálásra kerül 10-20 perc alatt, egy speciális kvantum korrekciós kamrában, egy fájdalommentes eljárással. Mihelyt az orvosi műveletek befejeződtek, egy speciális italt adnak majd, amely beindít egyfajta méregtelenítő folyamatot.
7. Kapsz majd egy saját szobát, ahol pihenhetsz és aludhatsz, illetve ahol keresztülmész egy méregtelenítő folyamaton, amely néha igen intenzív és meglehetősen kellemetlen lehet. Ez a folyamat általában 1-3 napot vesz majd igénybe, és segít feloldani a legtöbb fizikai, energetikai és érzelmi szennyeződést, amelyet a felszínen töltött életedben halmoztál fel. A folyamat során az enyhétől kezdve, a mérsékeltig tapasztalhatsz olyan mellékhatásokat, mint fejfájás, fáradtság, hányinger, hányás, erőteljes érzelmi oldódás, étvágytalanság és meghosszabbodott alvásidő.
8. Miután a méregtelenítő folyamat befejeződött, szabadon fogsz tudni mozogni és eljuthatsz az Ellenállás néhány legtávolabbi helyére is.
Lassan be fogsz illeszkedni az Ellenállás társadalmába és meg fogod találni a helyed az Ellenállás lélekcsaládján belül:
http://isigacagri2015.blogspot.com/2017/11/priestess-activation-meditation.html (fordítása folyamatban - a szerk.) * a meditáció fordítása elkészült, a cikk végén olvasható 
9. Miután befogadtak az Ellenállásba, nem mehetsz majd többé a felszínre, nem veheted fel a kapcsolatot a felszíni lakossággal, és nem használhatod a felszíni internet/mobiltelefon hálózatot, leszámítva egy-két különösen ritka esetet, amely közvetlenül a küldetésedhez fog kapcsolódni. Csak az Eseményt követően tudsz majd közvetlen kapcsolatba lépni a felszíni lakossággal.
A Fény győzelme! 
COBRA ETHERIC LIBERATION HUNGARY FB Csoport

*

Papnő aktiváló meditáció

Itt az idő, hogy Atlantisz papnői emlékezzenek és visszavegyék identitásukat. Itt az ideje, hogy azzá váljunk, amik régen voltunk... Itt az ideje a gyógyulásnak és annak, hogy egyek legyünk. Azt a vezettetést kaptam, hogy közzétegyem ezt a meditációt, hogy segítsek neked ezzel az aktiválással. Javaslom, hogy használj rózsaolajat (a bolgár rózsaszín rózsaolaj - rose otto - a legjobb) e meditáció során.
Itt az idő. Egyszer csak a Szeretet létezett és újra a Szeretet fog létezni!



1. Képzeld el, hogy Atlantiszon vagy. Most belépsz a Szeretet Templomának ajtaján egy hosszú folyosóra. A folyosó mennyezete és falai vörös felhőből vannak. Olyan illatuk van, mint a vörös rózsának. Minden egyes lépéssel egyre nyugodtabbnak és egyre leföldeltebbnek érzed magad. Magad mögött hagyod az érzelmeidet. Itt biztonságban érzed magad és tudod, hogy szeretve vagy. Érzed, ahogy Gaia-val való kapcsolatod erősödik.
2. Most lemész a templom lépcsőjén. Egy barlangba érsz. Ahogy lefelé lépdelsz, meghallod a víz hangját. Ez a hang megnyugtat téged.





3. Most egy hatalmas helyiségben állsz. Jobb oldaladon egy vízesés van, melynek vize egy akvamarin színű tavacskába gyűlik össze.




















A tavacska vize belefolyik a barlang folyójába. Ráébredsz, hogy a folyó fénylik és ragyog.



4. Emlékszel erre a vízre. Tudod, hogy bele kell menned. Levetkőzöl és beúszol a vízeséshez és hagyod, hogy áradjon rád a víz. Ahogy a vízben vagy, érzed, hogy meggyógyulsz előző életedbeli sebeidből. A víz meggyógyítja a fizikai tested. Érzed, ahogy életerőd egyre erősebb.







5. Kijössz a vízből és megpillantasz egy hatalmas helyiséget, aminek magas mennyezete van. Sok kristályt látsz a mennyezeten, melyek sokféle színben pompáznak.







A fal mentén szárnyakkal rendelkező nők szobrát pillantod meg.



6. Emlékszel erre a helyre. A mélyen lévő emlékek elkezdenek előjönni. Tudod, hogy aktiváltak. Hálás vagy ezért a tapasztalásért és elhagyod ezt a helyet, hogy majd újra visszatérj.

2018. május 4., péntek

Beizzítani a Fényrácsot

(Egy magyarázat a címhez... az első verzióban a "Szétlőni a rácsot" cím szerepelt, mert nem volt egyértelmű a "firing" szó jelentése, amely gyakrabban a tüzelni, lőni, illetve ritkábban izzítani. Ebben az esetben, inkább az archonrács lebontása lett volna a jelentése a címnek. Az ignition (amely a kép alatt is szerepel és a Fényrácsra utal) inkább a beindítás és beizzítás jelentéssel szokott együtt járni, de nem az volt a címben... A fordítás után megkérdeztük Cobrát, aki a "Lightgrid must be ignited" mondattal mélyítette a cím jelentését... ezért javítottuk a címet. - a szerk.)


Fordította: Rácz Anita

A Plejádiak azt közölték, hogy ezt a rövid üzenetet át kell adni a felszíni lakosságnak. 
A Plejádi Flotta jelen pillanatban arra használja az AN átalakítást, hogy elkezdjék spirituálisan és energetikailag aktiválni a felszíni lakosság egyes kulcsfontosságú tagjait, teljes összhangban Lelkük szabad akaratával.
Jelen pillanatban ennek az aktiválásnak a célja titokban kell, hogy maradjon.
Küldetés beindítás
Ez az aktiválás víziókkal, tudatos álmokkal, a kundalini felébredésével és a hitrendszerek gyors átalakulásával járhat.
Ha ilyen aktiválást tapasztalsz, maradj nyugodt és ne cselekedj hirtelen, meggondolatlan módon, főleg ne a közeli személyes kapcsolataidban.
A Fény győzelme!

2018. május 1., kedd

Rövid helyzetjelentés


Fordította: Rácz Anita

A chimera csoport eltávolítása folytatódik. Továbbra is a még meglévő plazma toplet bombák jelentik a fő akadályt, amiket el kell távolítani, mielőtt az Esemény beindítható lesz.
Mjolnir oly módon mér csapást a bolygó felszínére, amit itt most nem árulhatok el. Az egyetlen, amit elmondhatok az az, hogy az AN átalakítást nem rég hozzáadták a Mjolnir technológiához, mintegy kiegészítő hullámjelként, amely majd segít megtörni a bolygó felszínén lévő túszhelyzet krízist:
A béta idővonal január 27-i aktiválása óta a felszíni műveletekről szóló információk teljesen titkosak. Ez azt jelenti, hogy a fényerők NEM adnak ki semmilyen létfontosságú információt senkinek a felszíni műveletekről és sehol az interneten nem fogtok tudni hozzájutni semmilyen megbízható friss információhoz a felszíni műveleteket illetően (kivéve egy-két morzsát itt-ott elhintve). Ennek az az oka, hogy a Fényerők nem szeretnék elárulni a planetáris felszabadításért folyó új meta-stratégiájukat.
Az Eseménnyel kapcsolatos tervek bizonyos aspektusai megváltoztak, míg bizonyos aspektusok ugyanazok maradtak. Az biztos, hogy létfontosságú információkat fogtok kapni az Esemény műveleteiben való szerepeteket illetően, ahogy egyre közelebb kerülünk az Eseményhez, akkor, amikor erre szükség lesz.
De drágám, nem azért kaptuk ezt a Vad Lelket, hogy csupán létezzünk. Az a küldetésünk, hogy felrázzuk a világot és megmutassuk embertársainknak azt a különbséget, ami aközött van, hogy lélegzünk vagy teljes életet élünk. 
Az új idővonal létrejötte óta a blogomon megjelenő "társadalmi dinamizmusokról" szóló cikkek összezavartak egyes embereket, ami egészen addig a spekulációig vezetett, hogy az eredeti Cobrát felváltotta egy klón. Semmi nem állhat távolabb az igazságtól. Ezek a "társadalmi dinamizmusokról" szóló cikkek teljes mértékben összhangban vannak a tervvel és még több ilyen cikk fog megjelenni.
A színfalak mögött egy bizonyos projektben veszek részt, ami a planetáris felszabadításhoz elengedhetetlen és időm, energiám és forrásaim legnagyobb részét kívánja. Emiatt jelenleg a felszíni lakosságnak szóló blogbejegyzéseim nem olyan gyakoriak, az e-mailekre egy kicsit lassabban tudok válaszolni és az üzleti megrendelések is csúsznak egy kicsit.
Köszönöm a megértéseteket.
A Fény győzelme!

2018. április 25., szerda

Havi Csoportos Gyógyító Meditáció - a Felemelkedett Mesterekkel és a Csillagsugarakkal

A következő Csoportos Gyógyító Meditáció 2018. április 29-én és 30-án lesz, magyar idő szerint 16:00 órakor. Csatlakozni a következőképpen lehet:
Az International Golden Age Group élő YouTube-os adására kell kattintani a fenti időpontban és hallgatni azt. A szöveg angol/kínai nyelven lesz hallható, de így is hatni fog.


A 13 sugár az alábbi:

A Felemelkedett Mesterek sugarai:
1.Sananda sugara
2.Kuthumi sugara
3.Ashtar sugara
4.Saint Germain sugara
5.Serapis Bey sugara
6.Djwhal Khul sugara

Csillagsugarak:
1.Plejádok
2.Szíriusz
3.Orion
4.Galaktikus Központi Nap
5.Androméda
6.Lyra 
7.Antares / Aldebaran

Behívás a gyógyítás előtt, amit érdemes magunkban elmondani:

"Ma behívjuk az összes Felemelkedett Mestert és a Csillagsugarakat.
Most behívjuk … Mesterek jelenlétét (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Teljes mértékben, őszintén és végtelenül nyitott vagyok a Fény gyógyítására, védelmére és vezetésére. Így legyen és így van!"

A lenti linken bekapcsolódva az élő adásba lehet meditálni, magunkra hangolódni, amíg tart a zene. Érdemes fejhallgatót használni. A gyógyító energiák közben érezhetők. A meditáció 30 perces lesz. Más teendő nincs.



Hála kifejezése a gyógyítás után, amit ugyancsak érdemes magunkban elmondani:

"Mondjunk együtt köszönetet a Felemelkedett Mestereknek és a Csillagsugaraknak.
Köszönet ... Mestereknek (itt bármelyik Felemelkedett Mester/Mesterek nevét/neveit mondhatod)
Legmélyebb hálánkat fejezzük ki a Felemelkedett Mestereknek, a Csillagsugaraknak, a Fény gyógyításának, a Fény védelmének és a Fény útmutatásának, melyek segítenek nekünk bőséget elérni a spirituális és az anyagi élet területén.
Valósuljanak meg a Szeretet és a Fény tervei!
Kérjük, add/adjátok át végtelen hálánkat és tiszteletünket ezeknek a Sugaraknak."

A gyógyító meditációhoz a linket az élő adás megkezdése előtti órában itt fogjuk megjelentetni vagy a Magyar COBRA FB Csoportban is látható lesz.

2018-ban a következő időpontokban lesz Csoportos Gyógyító Meditáció:



A Fény győzelme!

2018. április 23., hétfő

Beszámoló a Békemeditációról és a budapesti Felemelkedés Konferenciáról

Eredeti bejegyzés: http://2012portal.blogspot.hu/2018/04/peace-meditation-and-budapest-ascension.html
Fordította: Rácz Anita

Nagyon kevés időnk volt arra, hogy összehívjuk az embereket a Békemeditációnkra és nem értük el a kritikus tömeget, de a meditáció így is komoly hatással volt a szíriai a geopolitikai helyzetre, oly módon, hogy minimalizálta az április 13-án, pénteken kialakult katonai eszkaláció hatásait (ez egy nagyon fontos nap a Templomosok idővonalán), stabilizálta a szíriai Istennő örvényt és több gyógyulást és békét hozott a területre.
A szíriai konfliktus mélyebb okkult okai ebben a cikkben vannak elmagyarázva:
Most, hogy megbukott ez a bizonyos katonai eszkaláció, az Erik Prince mögött álló arkhón fekete nemes családok/a Máltai Lovagok/a jezsuita erők megpróbálják Trumpot egy újabb szíriai katonai konfliktus irányába terelni.
Érdekes megjegyezni, hogy a Szíriában lévő legtöbb amerikai csapat az ország észak-keleti területén állomásozik, ahol a Hassuna-Samarra Istennő örvény található:
(Magyarul itt olvasható: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/isis-kobra.html - a szerk.)
A Szíriában lévő helyzet azon proxiháború utolsó fázisának a hadszíntere, amely a Putyint és Asszadot támogató Galaktikus Konföderáció/Plejádi flotta, valamint az Erik Prince-et támogató chimera/drakonida erők és a Szaúd-Arábiában és az USA-ban lévő negatív katonai erők között zajlik, két tűz között Donald Trump-pal:
Jelenleg ennyit mondhatok a bolygó felszínén lévő planetáris helyzetről.
A budapesti Felemelkedés Konferenciánk a legvadabb álmainknál is sikeresebb volt. Bebiztosítottuk az új pozitív idővonalat a bolygó számára oly módon, hogy egy teljesen új szinten aktiváltuk a planetáris Rózsa Rendje hálózatot. Jelenleg hihetetlenül fontos, hogy a lehető legtöbb fizikai Rózsa Rendje csoportot hozzuk létre. Ezeknek a csoportoknak hetente kell találkozni egy fizikai helyszínen és lehorgonyozni az Istennői energiákat a planetáris energiarácsba mind az Istennő Örvény, mind az Istennő visszatérése meditációval:
A sikeresen megalakult Rózsa Rendje csoportok fölvehetik velem a kapcsolatot a cobraresistance@gmail.com email címen és további instrukciókat fognak kapni.



A konferenciánk sok embert felébresztett, sok lélekcsalád tagot összehozott és hatalmas Szeretetenergia áramlást horgonyzott le a planetáris energiarácsba. Ez az élmény mélyen megható volt, ahogy azt az alábbi beszámolóban is olvashatjátok:
Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem a konferencián lehorgonyzott hatalmas Istennői energiák az oka annak, hogy Soros úgy döntött, hogy Budapestről Berlinbe helyezi át Nyílt Társadalom alapítványának irodáját, csupán néhány nappal a konferencia után:
Szegény Soros még csak nem is sejti, hogy Berlin is egy erős Istennő örvény és lehet, hogy hamarosan újra költöznie kell. Berlin az egyik fő európai föld alatti Ellenállási Mozgalom bázis helyszíne is, melynek tényleg befolyása van a felszíni űrprogramokra:
Isis Astara halála óta az Ellenállás a színfalak mögül tevékenykedik, hogy az alternatív médián keresztül leleplezzék az elektromágneses fegyverek, az irányított energiafegyverek és más olyan fegyverek létezését, amiket a cabal arra használ, hogy a legfelébredettebb civileket támadja:
És most "véletlenül" az olyan, fősodratú médián keresztül is, mint pl. a Popular Mechanics és a Russia Today:
Hamarosan újabb leleplezés várható.
Most, hogy az új pozitív idővonal biztosítva lett, újra nyitott vagyok interjúkra. Kérlek, a cobraresistance@gmail.com-ra küldjétek az interjúval kapcsolatos kéréseiteket. Minden interjú május 25. után fog készülni.
A Fény győzelme!